A Csicsergő Óvoda közleménye

ovodaTisztelt Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a Koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében a Kormány által megfogalmazott irányelvek, bejelentések alapján Lovasberény Község Önkormányzata döntése értelmében a Lovasberényi Csicsergő Óvoda és Konyha 2020. március 16-tól csökkentett létszámmal továbbra is működni fog.

A fertőzés elterjedésének megelőzése, lassítása érdekében a következőket kérjük Önöktől:

  • Aki teheti és meg tudja oldani gyermeke otthoni felügyeletét, kérjük, ne hozza a közösségbe!
  • Akinek munkája miatt szükséges gyermekének óvodai ellátása, reggel csak a bejárati ajtóig kísérje, ahol az óvoda nevelői, dajkái átveszik a gyermeket, illetve délután így történik a hazaengedés is.
  • A bejárati ajtónál kérjük kitölteni a nyilatkozatot, melyben jelzik a szülők, hogy meg tudják-e oldani gyermekük elhelyezését, vagy sem. A jelzett hiányzásokat igazoltnak tekintjük.
  • A délutáni foglalkozások, kirándulások, rendezvények a körülményekre való tekintettel elmaradnak, és a későbbiekben kerülnek megrendezésre.
  • Az intézményt folyamatosan fertőtlenítjük, a látogatók számát korlátozzuk, fokozottan figyelünk a higiéniai szabályok betartására, betartatására.
  • Csak az egészséges gyermekeket tudjuk fogadni, betegség tüneteit mutató gyermekeket azonnal visszaküldjük!
  • Ha valakinek családtagja fertőzött területen járt az elmúlt hetekben, jelentési kötelezettsége van!
  • Tájékoztatom Önöket, hogy az intézmény teljes bezárása további intézkedésig nem várható!
  • A tudomásunkra jutó újabb információkról folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket!

Óvjuk mindannyiunk egészségét, figyeljünk egymásra!

Lovasberény, 2020. március 14.

Tisztelettel:
dr. Szendrei Attiláné
intézményvezető

Fejlesztések

szechenyi2020

 

 

E-ügyintézés

eugyintezes

Szennyvíz projekt

szennyviprojekt

Keresés

Akadálymentes honlap

akadalymentes

Belépés

Hírlevél

Oldalainkat 425 vendég és 0 tag böngészi