Katolikus egyház

 

katolikustemplomA falusi emberek számára mindig fontos volt a hit, a vallás és az egyházi élet. Így jelentős múlttal rendelkezik a lovasberényi Katolikus Egyházközség.

 
Élénk egyházi élet folyt már a világháború előtt és alatt is. Akkoriban minden korosztály megtalálhatta az igényeinek megfelelő szervezetet. Kedvelt egyesület volt a Lovasberényi Római Katolikus Népkör, ahova csak férfiak jártak. A Népkör Doroszlai Béla plébános ideje alakult meg 1895-ben.
 
1938-39-ben hozták létre a KALOT-ot, ami 1944. márciusáig működött, majd a háború után Katolikus Parasztszövetség néven működött tovább.
 
A kommunista elnyomás alatt ezek a szervezetek csak a templom falain belül működhettek. Elemi iskolás gyermekek járhattak a Szívgárdába, 1950. és '56. között pedig lányok részére alakult egy hitbuzgalmi egyesület, a Mária-kongregáció. Szintén hitbuzgalmi egyesületként alakult a Rózsafűzér Társulat, ami még ma is működik.
 
A mai egyházi életet fellendítette a Katolikus Közösségi Ház, amit társadalmi munkával, 1999-ben építettek újjá egy kántorlakásból. Több mély leki élményt nyújtó előadás került itt már megrendezésre és ez az épület ad otthont immár a kicsik Kalász csoportjának is. Sikeresek a gyermekeknek rendezett beszélgetések és vidám délutánok.
 
Az egyházközség balatonakarattyai nyaralójában évek óta tartanak nyári táborokat hittanos gyermekek számára.
 
Az egyházközség élénk kapcsolatot folytat a németországi Sehnde katolikus közösségével. Ennek elindítója és mozgatója dr. Csikváry István. Az utóbbi években a katolikus-református kapcsolat is elmélyült, az ökumenikus összejöveteleknek köszönhetően.
 
 
Egyházközségi hozzájárulásukat, felajánlásaikat és adományaikat a Lovasberényi Sarlós Boldogasszony plébánia 10702105-47187001-51100005 számlaszámára utalhatják, melyet ezúton is nagy tisztelettel köszönünk.