Lenke Galéria

 
lenkegaleria

8093 Lovasberény, Arany János u. 17.
Telefon: 06/22/456-050

Hiszek a művészet egységében. Ezért sem tartom még különösnek sem, hogy mint jómagam, egy operaénekes kezdjen képzőművészkedni.

1985-ben kezdtem faragni, majd rá egy évre kerámiázni. A képzőművészetet, vagy az irodalmat szerintem nem lehet kizárólagosan iskolában megtanulni, kell hozzá egy alapadottság, indíttatás, mondanivaló a világ felé és lehetőség a munka megkezdéséhez. Nekem ezt székely származásom és az 1798-ban épült, ma is otthonomat adó lovasberényi parasztház adta, és egyben azt is, hogy munkáim belső tartalma és formája milyen kultúrkörhöz igazodjon.

Nagyon sok kiállításom volt az ország különböző pontjain és 1998-ban megnyílt a ház istállójából és a felette lévő szénapadlásból átalakított Lenke Galéria.

A Lenke Galéria érdekessége, hogy - amellett, hogy szeretett feleségem is Lenke - a LENKE szó egy rövidítést is takar: Lovasberényi Első Népi Közművelődési Egyesület. Remélem ez az egyesület egyszer létre is fog jönni a falu javára.

Munkáim népballadák, népmesék ilusztrációi és szerénység nélkül mondhatom: azok továbbgondolásai. Hommage-k általam tisztelt emberekről, bibliai témák stb.

Sok látogató fordul meg nálunk, iskolák jelentkeznek be, nyugdíjas klubok, egyesületek és őket, másokat, mindenkit szeretettel fogadunk és várunk a jövőben is.

Ütő Endre

 

Ütő Endréről és a Lenke Galériáról bővebb információt itt talál: http://utoendre.extra.hu